Kelemen Anna: Szeretni lenne kedvem!

Hogy van ma KelemenAnna?

Kelemen Anna: Nagyon jól, mert sikerült leszoknom a kokainról. Míg drogoztam, voltak mélypontjaim, de el kellett határoznom, mi a francnak, ennél többre tartom magam. Vagyok olyan értékes ember a magam szemében, hogy ne kelljen mankó.

Cseng még a telefonod, vagy megijedtek a férfiak egy következő könyvtől?

Anna: Egyre inkább félnek, főleg azóta, hogy együtt voltam a Depeche Mode énekesével, Martin Gore-ral. Mindig is imádtam a Depeche Mode-ot, ma is imádom. Hogy milyen úriember volt, és milyen szeretettel volt felém, ahhoz képest az itteni műmájerek kis semmik. Az őszinte embereket szeretem. De ők nem mernek odajönni hozzám. Pedig ha tudnák! Itthon túlságosan be van skatulyázva az olyan külsejű nő, mint én. Gondolják, az ilyen cicis, szőke botrányhősnő biztosan a pénzre megy.

És nem?

Anna: Ez egyébként igaz. Nem szeretnék másfél szobában kuporogni egy olyan pasival, aki télen nem tud elvinni két hétre a nyárba. Már nem is tudom, Ciccolina vagy Madonna mondta: menekülj a szegénység elől.

Te egyszer azt mondtad: szükségem volt pénzre, ezért a könnyebb utat választottam. Ma is úgy gondolod, ez a könnyebb út?

Anna: Igen, mert tudom, hogy nem vagyok az a dolgozó nő típus. Persze, ahol kijön az exhibicionizmusom, ahol megmutathatom magam, azt boldogan csinálom. De az nem munka, az karrier.

Édesapád építészmérnök, édesanyád fotográfus. Mit szólnak a médiaszereplésedhez?

Anna: Összefoglalva tudok róluk beszélni. Mikor pici koromban apukám foteljében ücsörögve mondtam, hogy mekkora színésznő leszek és táncosnő és balerina, akkor mindig azt válaszolták: jó, jó, jó. Aztán ez lett, és ők ebben nem akarnak részt venni. Nekik lecsupaszítva maradt meg a lányuk. Nem olvassák az újságot, nem nézik a tévét.

A könyvet sem olvassák el?
Anna: Szerintem megveszik titokban, hogy tudjanak mit mondani a barátaiknak. Mert nekik vannak barátaik. Nagyon kemény! Anyám még csak állja, de a 74 éves apukám...

Az elején még kézben tartottad a sorsod. Butusnak tűnő, de okosan tervező, céltudatos lánynak indultál, aztán bedaráltak. Elrontottad valahol?

Anna: Nem volt más választásom. Nem volt műsor, amibe belefértem volna, a paletta telített volt. Aztán kezdtek lejáratni, ami mögött Hajdú Péter állt. Igazi kampány indult ellenem. Felhívott telefonon, elváltoztatott hangon, majd ő kürtölte világgá, hogy engem ezer euróért meg lehet kapni. Nem értettem, miért kell ilyen aljasnak lenni, én előtte is mindent vállaltam, meztelenkedést, mindent. Végül is, mit várnak egy playmate-től? Elérték a céljukat, perifériára kerültem. Nyilván nem hívtak zenei csatornákhoz, 12 éveseknek szóló műsorba. Akkor lettem igazán botrányhősnő.

Jól látom, hogy minden nehézség ellenére újra és újra talpra tudsz állni? Ki segít?

Anna: Fel tudok állni. Úgy élem meg ezeket a nehézségeket, hogy besöpröm a szőnyeg alá. Jó, volt az az öngyilkossági kísérlet... nézd milyen heg maradt a csuklómon. Akkor, hajnali ötkor hívtam mindenkit, de senki sem volt bekapcsolva. Csak egy riporter. Gondoltam, ha már véletlenül meghalok, legalább legyen hír. Két évig játszottam éjjel-nappal a butuska szőkét, kezdtem azonosulni a szereppel. Ki segített? Pszichiáterhez kellett járnom, jót tett a beszélgetés a szakemberrel. Azt mondta: Na, figyeljen ide, Kelemen Anna! Tudja meg, hogy hol a helye.”

Baráti segítségre gondoltam. Azok nincsenek?

Anna: Míg nem voltam ismert ember, több barátnőm volt. Most már túl nagy konkurencia vagyok. Nálam százszor jobb nők vannak köztük, de nincsenek a tévében, ezért mindenki rám figyel. Röhej! Az ember fürdik a népszerűségben, de ez nagyon álságos. Tipikus sztárélet. A hátad mögött összesúgnak: mindenkinek megvolt, üdvözölnek, hogy milyen jó haver vagyok, közben azt sem tudom, hogy hívják. Ez szomorú. Olyan barátaim vannak, akikkel meg tudom beszélni a napi problémákat, de akit éjjel kettőkor is felhívhatok, olyan nincs. Mondjuk, olyankor engem se hívjon senki.

Havas Henrikkel most éppen milyen a viszonyod?

Anna: Éppen tőle jövök! Ahhoz képest, hogy tegnap jött ki a könyv, és én azért a pénzért mentem, amit azóta fialt, jóban vagyunk. Összeköt minket a pénz.

Ami neked a legfontosabb.

Anna: Igen, ezen nincs mit szépíteni. Jót röhögtünk, és számoltuk a pénzt. Mondtam neki, hogy szerintem túl közönséges lett a könyv, ez nem én vagyok, és csak a szexről szól, de nem zavarta. Valami olyasmit mondott: Rengeteget fogunk kaszálni, Mucus. Ne foglalkozzon vele.”

A könyvedben szó esik énekesről, zenészről, sportolóról. Politikus nem volt az ágyadban?

Anna: Nem volt! Vannak elveim. Politikus kizárva! Egyébként sem hozta úgy az élet. Most meg már úgyis félnek, nehogy összehozzák őket velem.

Mire vágysz?

Anna: Most baromira problémamentes az életem. Még én sem gyártok magamnak gondokat. Kicsit féltem, mit szólnak, ha a nevemet adom a könyvhöz. De ebben az országban folyamatosan sokkal erkölcstelenebb dolgok folynak, mint az én felvállalt dolgaim. Nem kell szégyenkeznem.

Azért csak vágysz valamire?

Anna: Nagyon szeretem a televíziót, nagyon hiányzik egy Buzera típusú műsor, mert szeretek szerepelni. Most majd Henrikkel megyünk promóciós turnéra a könyvvel.

Büszkén járod az országot?

Anna: Most még nem vagyok büszke erre a könyvre. Nem szívesen nézek rá, nem teszem a párnám alá, nem olvasnám a gyerekeimnek. Amikor készült, düh volt bennem, elkeseredés. Az egész társadalommal szemben. Annyi barmot láttam, míg én csak egy kis porszem vagyok.

A magánéleted tökéletes?

Anna: Nem, azon lenne mit javítani.

Hiszel abban, hogy a te ismertségeddel találsz egy férfit, aki felvállal?

Anna: Nem fogok egy férfi kedvéért megváltozni. Ne a megfelelésről szóljon egy kapcsolat. Egy fityiszt sem fogok tenni azért, hogy jöjjön. Nagyon jól megvagyok egyedül. Olyan szörnyű dolgokat hallani az együttélésről. De szeretni lenne kedvem!